BEOSZ Közép-Dunántúli Régió

Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Középdunántúli Régió

                    

Irányelvek a BEOSZ 2015. évi programjára

A BEOSZ 2015. évi programja munka- és rendezvényterve

 

A BEOSZ Küldöttgyűlése – a Szövetség Alapító Nyilatkozata, valamint az új Alapszabály (tervezet) alapján – a 2015. évi programját az alábbiakban határozza meg.

  1. A BEOSZ fő feladata továbbra is a Szövetségbe tömörültek – elsősorban a nyugállományúak, a járandóságban és a HM ellátási körébe tartozók – országos szintű érdekképviselete és védelme, valamint az idetartozó szövetségek és egyesületek tevékenységének összehangolása.

Mindezek érvényesítése céljából:

-          A BEOSZ-nak fel kell készülni arra, hogy ezen kiemelt érdekvédelmi feladatot önállóan, de az érdekelt szakszervezetekkel egyeztetve és együttműködve, valamint az érintett civil szervezetek bevonásával végzi el.

-          A HM – BEOSZ megállapodás átfogó felülvizsgálatát és korszerűsítését a munkacsoport és BEOSZ Küldöttgyűlése figyelembevételével.

-          A HM Érdekegyeztető Fórumon kellene elérni a BEOSZ szakszervezeti jogosítványainak erősítését, beleértve a korábbi éveknek megfelelő anyagi megbecsülést és bizonyos állomány kategóriákból a „BEOSZ Iroda” állományának személyi megerősítését.

-          A szövetségek, egyesületek - a BEOSZ elnöksége anyagi- és erkölcsi támogatásával, tevékeny részvételével - olyan programokat is szervezzenek, amely közelebb hozza egymáshoz a hivatásos és nyugállományú katonákat, rendvédelmi erőket, valamint elősegíti a volt, magasabb beosztású nyugállományúak belépését az egyesületeinkbe.

-          Továbbra is együttműködünk a honvédségi, valamint az országos szintű nyugdíjas érdekvédelmi és a MH Hadkieg. Központi és területi szervezeteivel.

-          A Honvédelmi Tárca igényeinek megfelelően hatékonyabban kívánunk részt venni a különböző jogszabályok módosításában és az ez irányú tevékenységünk széles körű megismertetésében.

-          A nemzetközi kapcsolatainkban továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk – bizonyos szempontból a környező országok számára is irányt mutató – érdekvédelmi tevékenységünk bemutatására, a külföldi tapasztalatok feldolgozására.

  1. A hagyományőrző rendezvényeinket az aktuális évfordulók figyelembe vételével, a szövetségi-, régiós és egyesületi szintű megemlékezések jobb összehangolásával kívánjuk olcsóbbá, de színvonalasabbá tenni.

 

Kiemelt figyelmet fordítunk:

-          A Katonanemzedékek Találkozójára a BEOSZ 25-ik éves évfordulója jegyében.

-          A II. Világháború befejezésének 70-ik évfordulójára.

-          A fegyvernemi hagyományok emlékeinek feltárására, gondozására.

-          Csatlakozunk a HM és a Nemzeti Kegyeleti Intézet történelmi évfordulók, megemlékezések eseményeihez.

  1. A Honvédelmi Tárcával kötött megállapodás alapján kívánjuk folytatni a katona- és hadisírok felkutatását, gondozását.
  2. A HM HVK szervezetekkel közösen kívánjuk szervezettebbé tenni az idősebb és rászoruló bajtársak részére a szociális gondozási hálózat kiépítését az illetékes honvédségi szervezetekkel, a HM Szociálpolitikai Közalapítvánnyal és a Bajtársainkért Alapítvánnyal együttműködve
  3. A tagság igényei alapján - a kulturális- és sport szervezetek szakmai segítségével -szervezzük meg az aktív időskorúak kulturális- sport rendezvényeit.
  4. A BEOSZ kommunikációs tevékenységének javítása továbbra is feladatunk. Ennek érdekében célszerűnek tartjuk a kommunikációs csatornák és az ott dolgozó szakemberek tevékenységének jobb összehangolását és a megjelenített anyagok és azok elosztásának egy felelős személy kezében történő összpontosítását.
  5. A Szövetség szervezeti és létszámbővítésénél figyelmünket a fiatalabb korosztályra, a még meg nem „szólított” nyugállományúakra és a hivatásos állományú bajtársak bevonására fordítjuk.
  6. Nemzetközi kapcsolatainkat befolyásoló fő tényezők továbbra is az anyagi-, pénzügyi erőforrások és csak ennek függvényében megszervezzük kapcsolatainkat és segítjük a szövetségeinket és egyesületeinket, főleg a régiós együttműködés fenntartásában.
  7. A zökkenő mentesebb munka érdekében át kell gondolnunk a Tanácsadó Testület és az ügyvivők személyi összetételét.
  8. A BEOSZ valamennyi szintjén átgondoltabb, takarékosabb gazdálkodással, az önkéntes munkatársak hatékonyabb bevonásával kívánjuk legalább szinten tartani a Szövetség működési feltételeit. Minden szervezetünknek törekednie kell az anyagi-, pénzügyi források bővítésére, pályázatok, szponzorok és egyéb lehetőségek igénybevételére.

  

II.

BEOSZ Központi feladatok 2015 évben

(RENDEZVÉNYEK)

 

- Egyesületi Küldöttgyűlések megtartásának időpontjai

Határidő: 2015. január - május 30.

- Csatlakozás a II. Világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából rendezendő megemlékezésekhez. (1945. február, május, augusztus 6. Hirosima)

Határidő: folyamatos

- Málenkij robotra elhurcoltak emléknapjai

Határidő: 2015. január - folyamatos

- Részvétel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékünnepségein

Határidő: folyamatos (március 15, május 21, szeptember 29, október 6.)

- A BEOSZ 2015. évi Küldöttgyűlése

Határidő: 2015. április

- A Szövetség alapokmányainak átdolgozása a Fővárosi Törvényszék végzését követően. (SZMSZ, Gazd. szab.)

Határidő: 2015. július 1-ig

- A BEOSZ pályázatok, főbb rendezvények támogatása

Határidő: 2015. február

- Nemzetközi Nőnap

Határidő: 2015. március

- Katonai alakulatok és fegyvernemi jubileumi évfordulók – találkozók

Határidő: folyamatos

- A tagszövetségek, tagegyesületek Alapszabály módosító munkájának segítése

Határidő: folyamatos

- Katona és Bordal Fesztivál

Határidő: 2015. május

- A BEOSZ 25. évi Kiadvány (összeállítás, kiadás)

Határidő: 2015. január-május 1.

- 25 éves a BEOSZ – a Katonanemzedékek Találkozója jegyében

Határidő: 2015. május 6-8 (egy nap, Stefánia)

- Részvétel a Magyar Honvédelem Napja, a Magyar Hősök Napja és a Budapest Helyőrség Tavaszi Szemlén

Határidő: 2015. május

- BEOSZ Régió találkozók, rendezvények

Határidő: 2015. január – december

- Bajtársi Hírlevél megjelentetése

Határidő: ¼ évenként

 

- Részvétel a honvédelmi-belügyi tárca, a Magyar Honvédség alakulatai, a települési önkormányzatok és az együttműködő Civil Szervezetek által rendezett központi fórumokon, tanácskozásokon és egyéb rendezvényeken

Határidő: folyamatos

- Részvétel a Halottak napja alkalmából rendezett központi koszorúzásokon – helyi megemlékezéseken.

Határidő: 2015. október-november

Felelős: BEOSZ Elnökség

 

Budapest, 2014. november 24.

 

                                                                                        Elnökség



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 9
Heti: 48
Havi: 300
Össz.: 92 288

Látogatottság növelés
Oldal: BEOSZ 2015 évi programjának irányelvei
BEOSZ Közép-Dunántúli Régió - © 2008 - 2024 - beoszkdr.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »